A tartalomhoz

Farkas János Emlékverseny, 2010. 06. 05

Horgászversenyek

2010 június 5-én szombaton került megrendezésre A "FARKAS JÁNOS" emlék horgászverseny, amelynek 75 felnőtt, 4 ifjúsági és 7 gyermek tag benevezője volt. A házi versenyünkre a tagság kérésére 552 kg pontyot telepítettünk 2010.06.02-án szerdán. Immáron az idő is kegyes volt mind a rendezők, mind pedig a versenyzőkkel szemben így gyönyörű napsütében és dudaszóval kezdődött el az emlékverseny. Alighogy a dudaszó elhangzott, ifj. Görgbe József gyermek versenyzőnknek máris egy szép 2,9 kg -os ponty volt a horgán. Amíg a horgászok a tudásukat és a szerencséjüket tesztelték, addig a halőr ház előtt készült a finom ebéd. A menü sertéspörkölt burgonyával és savanyúsággal.Aki mindezt készítette Görbe Zsolt horgásztagunk ,akinek szeretném megköszönni az áldozatos, minőségi és precíz munkáját! A verseny végét jelző dudaszóval elkezdődött a hivatalos mérlegelés. Nagy meglepetés és sok munka várt a mérlegelő vezetőségi tagokra.A 86 benevező horgász közül 26 versenyzőnek sikerült halat fognia, aminek az összsúlya 188 kg volt. Felnőtt kategóriában a legeredményesebb versenyző Ördög Béla horgásztársunk lett 10 darab pontyal, ami összesen 27,7 kg volt. Második helyen végzett Géczi János 6 db pontyal, aminek összsúlya 16,2 kg volt. A harmadik helyezett Molnár Dániel végzett 5 db pontyal, aminek összsúlya 15,05 kg volt. A legnagyobb halat Kiss Lászlónak sikerült kifognia, egy 4,65 kg-os amúr volt. Ifjúsági kategóriában első helyezést ért el, Kaszab Norbert, mádodik helyezést Füleki Péter, harmadik helyen Petró Dávid végzett. Gyermekeknél az első helyen,ifj. Görbe József, második helyen Guba Szilvia, harmadik helyen Molnár Martin végzett.
Díjakat a Farkas János családja részéről Dr. Wirth Ágnes képviselő asszony adta át a három kategória első helyezettjének. A legnagyobb halat fogó horgásznak és a három kategória második és harmadik helyezettjének díját Jászárokszállás Polgármestere Gergely Zoltán Úrtól vehették át.

Gyermek kategória helyezettjei:

Ifjúsági kategória helyezettjei:

Felnőtt kategória helyezettjei:

Legnagyobb halat fogó horgász:

I. helyezett: ifj. Görgbe József
II. helyezett: Guba Szilvia
III. helyezett: Molnár Martin

I. helyezett: Kaszab Norbert
II.
helyezett: Füleki Péter
III.
helyezett: Petró Dávid

I. helyezett: Ördög Béla
II. helyezett: Géczi János
III. helyezett: Molnár Dániel

Kiss László

Az Egyesület vezetősége nevében gratulálok a helyezetteknek a sportszerű és eredményes horgászatért!

Bevezető | Haltelepítések | Engedély árak | Horgászrend | Tagfelvétel | Társalgó | Fórum | Napijegyek | Térkép | Vezetöség | Támogatóink | Vízminöség | Linkek | 60 éves h.e. | Idöjárás / Egyéb | Csalik | Fotóalbum | Horgászversenyek | Gyerekek | Keres - kínál | Videók | Statisztika | Oldaltérkép

Keres

Vissza a tartalomhoz | Vissza a főmenübe